16. rész - Ideje hazamenni

Másnap nem tudtunk sokáig aludni, pedig elég fáradtak voltunk. Viszont el kellett érnünk a buszt. Összepakoltuk a cuccainkat, lezuhanyoztunk, kifizettük az éjszakát majd távoztunk a panzióból. Szerencsére nem volt semmi gond, épp elég volt a pénzünk. Ellenőriztük hogy meg van e mindenünk, főleg a buszjegyünk és elindultunk.
A buszmegálló felé vezető úton még mindig természetesen a koncertről beszélgettünk. Hihetetlen, hogy ez az egész velünk történt meg.
- Emlékszel még mikor az előző irányba tartottunk? - kérdezte Angie.
- Persze. De olyan mintha ezer éve történt volna. És mikor a plázában bénáztunk? Meg a Tesco-ban vásároltunk? Ahogy szaladtunk a buszhoz?
- Hát igen. Sok minden közbe jött, az biztos.
- De megcsináltuk - mosolyogtam rá, és megszorítottuk egymás kezét, melyeken ott fityegett egy-egy barátság-karkötő már évek óta. - Sokszor úgy éreztem, hogy nem lesz az egészből semmi, annyi buktató volt. Minden remény veszni látszott... de nem így történt.
- Bizony. Csodás volt ez a pár nap. Viszont most már jó lenne hazamenni. Hiányoznak az otthoniak.
- De vajon mit fogunk kapni ezért a kis kiruccanásért...
- Félek.
- Én is.
Bűntudatosan tapogattam meg zsebemben a kikapcsolt mobilomat. Hány nem fogadott hívás és üzenet várhat már...De abban biztos voltam hogy akármi történjen, nekünk megérte ez az egész.
Mikor a buszpályaudvarra értünk már benn állt a mi járatunk, bepakolhattuk a csomagjainkat és elfoglaltunk egy helyet kicsit hátrébb. Fáradtak voltunk. Nem baj, gondoltam, a buszon úgyis lehet majd aludni. Persze ha sikerül egy időre kikapcsolnom, és elzárni a gondolataimat, mert annyi minden eszembe volt, hogy alvásról szó se lehetett.
Lassan elindultunk. Az út megint nagyon unalmas volt. Megettük a maradék kekszünket. Inni már csak vizet tudtunk, amit még a panzióban engedtünk a csapból az üvegeinkbe. Kissé ki is ment az álom a szememből. Elővettem a laptopomat, gondoltam felrakom a képeket meg videókat amiket készítettünk és talán a TH-s oldalunkra is kiteszünk pár jobban sikerültet.
- Írhatnánk élménybeszámolót.
- De honnan kezdjük? Úgy volt, hogy nem mehetünk. Mindenki úgy tudja.
- Leírjuk az igazat. Mindent. - kacsintottam.
Szerencsére  felvolt töltve a laptopom. Felmásoltam mindent a fényképezőkről, kiválasztottunk képeket amik mehettek az oldalunkra és azokat elkezdtük feltölteni egy képmegosztóra. Közben elkezdtük megfogalmazni a beszámolót. Az előttünk ülő utas felfigyelt folyamatos eszmecserénkre és hátrafordult.
- Mit tárgyaltok ennyire, lányok? - kérdezte barátságosan. Majdnem elnevettem magam, nagyon vékony, nyájas hangja volt, megjelenése kicsit lányos. Mellette egy másik férfi ült, nem volt nehéz kitalálni milyen kapcsolatban állnak egymással. Velünk viszont nagyon kedvesek voltak, így elmeséltük nekik hol jártunk és mutattunk képeket.
- Biztos nagyon jól éreztétek magatokat. Mi az egyik barátunkat látogattuk meg, aki itt tanul egy egyetemen.
Az idő mintha kicsit gyorsabban telt volna miközben neteztünk és ezzel a két figurával beszélgettünk. Így már sokkal kellemesebb volt az utazás. Az oldalunk chatjében hirtelen megszaporodtak a fanok, ezernyi kérdést tettek fel, kommentálták az eseményeket és természetesen megjelentek irigyeink is. MyVipen ezernyi üzenet várt hogy Hol vagyunk? Mindenki minket keresett. Kallinak és Raminak megírtuk, hogy minden rendben van pár óra múlva hazaérünk. Persze már tudta mindenki hol voltunk.
Csak a laptop nem birta már engergiával, úgyhogy kikapcsoltam. Közben elálmosodtunk, úgyhogy próbáltuk kényelembe helyezni magunkat és elaludni.
Egy hatalmas csattanás és rémült kiáltások ébresztettek fel. Nem tudtam mennyi lehet az idő, más sötét volt szóval éjszaka lehetett és nem értettem mi történhet. Álmos szemeim dörzsölgettem, a busz nagyon fura volt... Úgy éreztem magam mint Harry Potter a Kóbor Grimbuszon körülbelül. Kinyitottam végre rendesen a kezem, de akkor hirtelen dőltem oldalra az ülésben. Magamhoz kaptam a válltáskámat és magamhoz szorítottam, nehogy valaminek baja essen. Mindez a másodperc töredéke alatt történt. Angie rámesett, a következő pillanatban már a másik oldalon lévő ülésekben voltunk kicsavarodott pózban, az ott utazó férfire épphogy nem pottyantunk rá. Én viszont bevertem a fejem. Utolsó emlékem az volt, hogy üvegaszilánkok hullanak mindenfele.