13. rész - Itt az idő!

Előre ittunk a medve bőrére, ugyanis írtó lassan haladt a sor. Nagyon szigorúan ellenőrizték, hogy valóban nyertél-e jegyet. Volt egy csomó lány a sorban, akik csak úgy odajöttek, és mikor elküldék őket, felháborodottak káromkodtak. Csak csóváltam a fejem. Nem tudom, mégis mit gondolnak ezek a rajongók.
Mi sajnos nem álltunk éppen a sor elején, de azt hiszem még így is elég jó helyen, mert még a hátunk mögött is hemzsegtek a TH fanok. Olyan középen lehettünk, bár nehéz volt megállapítani.
Körülbelül háromnegyed óra múlva már a barátságos olasz rajongót ellenőrizték, aki előttünk állt. A szívem már a torkomban dobogott, olyan ideges voltam mint az első nap az iskolában. Hirtelen csomóan felsikítottak - hallani lehetett a Tokio Hotelt, ahogy próbálja a számokat. Egyre izgatottabb lettem. Ilyen esetekben én legszívesebben ugrálok, vagy járkálok fel-alá a szobámban, de ezt most nem tehettem meg. Hosszú percek - vagy inkább órák? - után beengedték az olaszokat, akik gyorsan befutottak a csarnokba. Mi következtünk!
Ellenőrizték az iratainkat, hogy elmúltam-e 16 évesek, hogy a kísértőm (azaz Angie) megfelelő életkorú-e és még csomó mindent. Írtó lassan csinálták. Majd kaptunk egy pecsétet a kezünkre, morogtak valami "jó szórakozást"-féleséget majd besiettünk.
Egy nagy teremben voltunk, aminek a fele tele volt fanokkal, többen voltak mint gondoltuk, és mint a színpad köré gyűltek. Megálltunk középtájt, és eléggé el voltunk keseredve, mert nem láttunk túl sok mindent.
Ahogy teltek a percek, már mögöttünk is szép kis tömeg gyűlt össze.
- Ryta...- nyöszörögte Angie.
- Mi baj?
- Semmi csak... nem nagyon bírom a tömeget.
Neee.
- Nehogy nekem rosszul legyél!
Elkezdtem keresgélni a táskámban. Találtam egy kis kekszet, meg vizet. Egyik se valami cukros, pedig most arra lett volna szükség.
- Szédülök! - mondta Angie már az ájulás határán. Átöleltem, a fejét pedig a vállamba fúrta.
Éreztem magunkon a kíváncsi pillantásokat. Egy lány odahajolt és németül makogott valamit, amiből egy mukkot nem értettem.
- Ööö... - kerestem a szavakat. - I need sugar!
Jobb nem jutott eszembe. A lány értetlenül felhúzta a szemöldökét majd odébbállt. Ezt nevezem!
Megitattam Angie-t vízzel, majd elkezdtem a körülöttünk állóktól kéregetni. Cukrot, rágót, kólát, bármit.
Amin meglepődtem, az az volt, hogy senki se szólt a tolakodásért, szinte észrevétlenül legalább öt sorral előrébbverekedtem magunkat. Végül egy német lánynál akadt szőlőcukor. Angie-t megetettem pár szemmel amitől jobban lett, majd egy másik lánytól kapott valami cukros üdítőt is. Már nem volt olyan sápadt se, lassan rendbe jött.
- Nem igaz, hogy még itt is közbejön valami!
- Ez a mi formánk. - fintorogtam.
Mikor jobban körülpillantottam, meglepetten észleltem, hogy előrébbtolakodtunk, mint gondoltam. Egész jól láttunk már. Utána végigpásztáztam tekintetettel a rajongókat is, elég vegyes társaság volt. Akadtak igen érdekes arcok, akiket nem tudtam megállni mosoly nélkül. Tőlem pár emberrel jobbra megpillantottam egy ismerős arcot. Még sosem láttam pedig. Nagyon magas lány volt, hosszú szőke hajjal. Nem értettem, honnan ismerős.
- Nem tudod ki ott az a szőke hajú lány?
Angie lábujjhegyre kellett hogy álljon, aztán ő is észrevette a feltűnő jelenséget.
- Nem myspace-ről egy 'friend'? Azt hiszem tudom ki ez.
- Jaj, lehet! - a neve nem ugrott be a csajnak, de nagyjából már be tudtam azonosítani. Vajon ő is felismerne minket?
Ilyeneken gondolkoztam, mikor kialudtak a fények. Itt az idő! A fanok egy emberként sikítottak fel. Én is felsikítottam, csak teljesen másért. Egy váll hátulról meglökött, még szerencse, hogy megkapaszkodtam egy ismeretlen fanban...